Előfordul, hogy a szülő mindent megtesz a gyermekéért és ő mégis beszédhibás lesz. A tanköteles korú gyermekek logopédiai szűrésének célja ezeknek a beszédhibáknak az időben történő felfedezése, hogy azok iskolás korban ne befolyásolják az olvasás-írás elsajátítását.
Artikulációs zavarnak, pöszeségnek nevezzük a beszédhangok torzított ejtését, kiejtésének képtelenségét, más beszédhanggal felcserélését, az adott nyelvi közeg beszédhangjaitól való eltérést. A pöszeség terápiáját általában középső, illetve nagy csoportban kezdjük, ezt a beszédhiba súlyossága és a problémás hangok száma alapján döntjük el. Nem igényel logopédiai segítséget azonban az élettani pöszeség, amely a beszédtanulás kezdetén lép fel a gyermeknél, és amely nem beszédhiba, hanem a fejlődés természetes velejárója.
Általában a pöszén beszélő gyermekek a logopédiai foglalkozások hatására szinte teljesen megtanulnak helyesen beszélni, mire iskolába lépnek. A logopédussal együttműködve, rendszeres otthoni gyakorlással az eredmény sem fog elmaradni, még a legsúlyosabbnak tűnő esetekben sem.
Az artikulációs zavar megnyilvánulása háromféle: torzítás (dyslalia), hangcsere (paralalia), vagy hangelhagyás (alalia).
A foglalkozások állandó szerkezeti felépítéssel bírnak. Figyelemfejlesztő gyakorlatok után a tükörnél végzünk artikulációs mozgásügyesítő gyakorlatokat (hangszalag-, lágyszájpad-, nyelv-, ajak, és állgyakorlatokat), melyeket az adott beszédhiba szempontjából válogatjuk össze. A hallásgyakorlatok a beszédhanghallás, hallási differenciálás fejlesztését szolgálják. A terápia legfőbb bázisa a hangfejlesztés, amely történhet hangutánzással vagy a helyes képzési mód direkt beállításával. Amikor már biztonsággal megvan a kívánt hang a gyermeknél, megkezdődik az alapos, aprólékos rögzítés és beszédbe építés. Egy-egy órán egy apró, de valójában jelentős lépéssel jut előbbre a gyermek, végül elhagyva a tükör adta segítséget is. Az automatizálás során a szavak elején, végén, közepén, és mássalhangzó torlódásban gyakorolja a gyermek a hangot, míg elérkezik a mondatokba és versekbe történő beépítésig. Az apró lépések sorrendje persze gyerekenként és hangonként változhat. Az automatizálás szakaszához
A foglalkozások közti időben felnőtt segítséggel (lehetőleg naponta, min. 5-10 percet) gyakorolni kell az ott elsajátítottakat, a füzetben leírtak alapján. Ezért fontos, hogy minden gyermeknek legyen füzete. Csakis a rendszeres foglalkozásra járás és a rendszeres gyakorlás segítheti a gyermeket abban, hogy beszédhibája javuljon. Ez a közös munka mindenkitől (logopédus, szülő, gyermek) időt, figyelmet, energiát követel.
A legfontosabb, hogy iskolakezdéskor már tisztán, jól érthetően, nyelvtanilag is helyesen, jó ritmusban beszéljen a gyermek, hiszen az olvasás-írás megtanulásának előfeltétele a jó beszéd.
Forrás:
http://demoszthenesz.hu/cikk/magazin/poszeseg/roth-maria-a-poszeseg-terapiaja/
