Idén első ízben CP kongresszust tartanak az ORFMMT Gyermek Szekciójának szervezésében

CP Kongresszus 2015

Az ORFMMT Gyermek Szekciójának szervezésében Budapesten rendezték meg 2014. novemberében az első Multidiszciplináris Szimpóziumot, amely a cerebralparesis egészségügyi és társadalmi kérdéseit hivatott az összes érintett szakmacsoport jelenlétében megvitatni.

A szervezők szándéka volt, hogy a különböző szakterületek intézményei, szakemberei megismerjék egymás munkáját, lehetőségeit, és így az új ismeretek és kapcsolatok birtokában ténylegesen multidiszciplináris team vegyen körül minden CP-s gyermeket és családját a céljaik elérése érdekében.

A Szimpózium iránt széles körű érdeklődés alakult ki. Ezt mutatta az is, hogy a rendezvényen valamennyi érintett szakma mellett a CP-s gyermeket nevelő szülők jelentős számú csoportja is részt vett.

A tavalyi szimpózium sikerére és a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is megrendezésre kerül egy hasonló volumenű szakmai esemény, de immár kongresszusi keretek között.

A CP Kongresszus időpontja: 2015. november 13-14.

Helyszín: Moha Ház – 1143 Budapest, Gizella út 42-44.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A CP-ről (cerebralparesis)

Magyarországon a 3-10 éves korosztályban minden 1000 gyermekből 2-4 szülési károsodás miatt tevékenységében valamilyen szinten korlátozott. Ellátásukhoz számtalan terápiás lehetőség áll rendelkezésünkre, de a klinikai formák különbözősége, a motoros tünetek súlyossága és a gyakori egyéb funkciókárosodások miatt minden gyermek egyéni és életen átívelő kezelést, támogatást igényel.

A CP-s gyermekek habilitációjában és rehabilitációjában mozgásterapeuták, orvosok, pedagógusok mellett még számos szakember vesz részt. Az egészségügyi ellátás és az oktatás mellett az érintett családok szociális ellátása is fontos terület, mely részben az állami ellátórendszer, részben civil szervezetek támogatásával valósul meg.

A szülőkkel együtt minden szakember célja az, hogy az érintett gyermekek a terápiás módszerek segítségével a lehető legjobb funkcionális állapotra és önállóságra tegyenek szert és a társdalom hasznos tagjaivá válhassanak. A közös cél érdekében sok helyen kialakultak személyes kapcsolatok és együttműködések az ellátók között. Máshol, máskor a kapcsolatok hiányának következtében egymás mellett, néha egymás ellen dolgoznak a különböző szakemberek.