Hangunk és beszédünk

Hang és beszéd

Ma már elterjedt, a köztudatban is megjelent igazság, hogy testünk egészségére fontos odafigyelnünk. Ezt sokféleképpen tehetjük, például egészséges táplálkozással, életmódunk megfelelő kialakításával, testmozgással. Mindezeknél azonban jóval kevesebb szó esik a hangunkról, melyet minden nap használunk, kiszolgál minket, társas kapcsolatainkat meghatározza. Munkánk során és privát kapcsolatainkban is természetesnek vesszük meglétét. A telefonok elterjedésével a hang szerepe még nagyobb lett, hiszen gyakran az egyetlen információközvetítő szerepét látja el, tekintetünk, gesztusaink sem segítik értelmezését. Mindezek ellenére a hanghigiénéről, a hangunkra való odafigyelésről, vagy az azzal való törődésről kevés szó esik.
Napjainkra már kutatások sora bizonyítja, hogy megítélésünkben nagy szerepe van a hangunk keltette benyomásnak. A hangunk kifejez minket: másodlagos nemi jelleg, személyiségjegyként tartjuk számon, érzelemkifejező eszköz, munkaeszköz, az éneklés alapja, és nem utolsó sorban kommunikációs eszköz, a beszéd alapja.

A hangképző szervek

A beszéd előállításában részt vevő szerveinket hangképző szerveknek hívjuk, melyek az idegrendszer irányítása alatt állnak. Ezen szervek azonban elsődleges funkciójukat tekintve a légzés és a táplálkozás, mint alapvető biológiai szükségleteink kielégítésére szolgálnak. Ennek ellenére, talán el tudjuk képzelni, hogy mekkora nehézséggel küzd az a személy, akinek ezen szervei az élettani működésüket ellátják, ám a beszéd létrehozására mégsem képesek, ezáltal az egyén a kommunikációjában, a társas kapcsolatainak kialakításában, fenntartásában korlátozott.

A beszéd létrehozásában rendkívül sok szervünk vesz részt. A hangképzésben nagy szerepe van a tüdőnek, amely a levegőt adja a beszédhez. A tüdőn túl a légcső, a gége, a garat (torok), a száj- és az orrüreg is létfontosságú. Ezek további kisebb egységekre oszthatóak, melyeknek nagy szerepe van a jól érthető beszéd kialakításában.

A hangadás belégzéssel indul, majd a tüdőbe áramló levegőt a hangadás során a mellkas, illetve a rekesz izmai nyomják ki. Az élettani és a beszédhez használt légzés között számos különbség található. A beszédlégzést az élettani légzéstől leginkább az akaratlagossága különbözteti meg. Ezen túl beszédlégzésnél a belégzés ideje rövidebb és gyorsabb, valamint
szájon és orron át egyszerre történik, míg élettani légzésnél az orron át történő légvétel jellemző. Továbbá, beszédlégzésnél a kilégzés hangos és tervezett, a be-, illetve kilégzést követő szünet ideje pedig változatos.

A tüdőből kiáramló levegő a légcsövön keresztül a gégébe jut, ahol a hangszalagok – mai elnevezése szerint hangajkak – között áramlik át. A hangszalagok különböző méretű rést alkothatnak. Rezgésük befolyásolja a hangerőt, valamint a hangmagasságot. A nők és férfiak hangmagasságbeli különbségét a hangajkak tömege és feszessége határozza meg. A nők hangszalagjai általában rövidebbek és kisebb méretük miatt könnyebbek is. A hangszalagok közötti távolságot érintően is különbség van a nők és férfiak között, a férfiaknál rendszerint nagyobb.

A tüdőből a gégén át a légáram egy újabb csőszerű képződménybe, a garatba (torok) jut, amely üreg a száj- és orrüreg hátsó részéig húzódik. A levegő kiáramlás ezen szakaszában, a lágy szájpad segítségével irányíthatjuk, hogy a kiáramló levegő a száj-, vagy az orrüregünkön át távozzon.

A fentebb említett, hangajkaknál keletkező hang a száj- és orrüregben formálódik beszédhanggá, itt kapcsolatba kerül a nyelvvel, a szájpadlással, és az ajkakkal is. Ezen szervek segítségével történő beszédhangképzést artikulációnak nevezzük. A hangképzés leírásakor – az alapján, hogy hogyan vesz részt az artikulációban – megkülönböztetünk aktív és passzív hangképző szerveket. Előbbiek közé soroljuk a torkot (amely a gégétől a száj- és orrüregig terjed), a lágy szájpadot (melynek a száj- és orrüreg elzárásában vagy nyitásában van szerepe), az ajkakat, az állkapcsot, valamint a nyelvet, amely az összes mozgatható szervünk közül a leghajlékonyabb. Passzív hangképző szervként tartjuk számon a felső fogsort, a felső fogsor mögötti fogmedret, valamint a fogmeder mögötti csontos boltozatot, illetve a szájpadlás elülső részét, ugyanis ezek mozgatását nem tudjuk akaratlagosan irányítani.

A beszédtechnika

A beszéd és a beszédtechnika, a beszédhangok képzésen túl, számos területet magába foglal. Beszédtechnika alatt az artikuláción kívül a légzéstechnikára, a hangsúlyra, a hanglejtésre, a hangerőre és a beszédritmusra is gondolunk. A jó beszédtechnika elsajátítása azért fontos, mert beszédünk a mindennapi kommunikáció szempontjából nagy jelentőséggel bír, a személyiségünk kifejeződése, illetve a jó beszédtechnika elsajátításával számos hangunkat érintő sérülést megelőzhetünk. Különösen azoknak van szüksége a beszédtechnikájuk javítására, akik munkájuk miatt nagymértékű hanghasználatnak vannak kitéve – mint például a színészek, énekesek, média szereplők, pedagógusok, jogászok, papok, lelkészek, eladók.

A helyes beszédtechnika kialakításához minden esetben szükség van a páciens motivációjára és együttműködésére. A terápiát logopédus szakember végzi. Kezdetben a megfelelő – stabil és laza – testtartás kialakítása a cél, hogy a későbbi gyakorlatok során az éppen nem használt izmok lazák legyenek. Ezt követik a légzőgyakorlatok, melyek célja a levegő beszédhez szükséges beosztásának, adagolásának megtanulása.

A hanggyakorlatok során a hangszalagok működésének tudatos szintre hozása, valamint a középhangsáv megtalálása és szélesítése történik. A hanghasználatunk akkor a legmegfelelőbb, ha a középhangsávunkon beszélünk. Ez minden embernek más hangmagasságban van. A középhangsáv megtalálása azért lényeges, mert ezen a hangterjedelmen zajlik a kényelmes és jól hallható beszéd. Az állandó hangsáv alatti beszéd halk és rekedtes hangot eredményez. Mindennapi életünkben természetesen használjuk a természetes hangsávunk alatti és fölötti hangterjedelmet is. A középhangunk alatti terület a bánat, meghittség, bizalmas közlés hangsávja, míg a középhangsáv feletti területet a kiáltás, kihirdetés, dühös indulatok hangjai. Összességében elmondható, hogy a mélyebb hangjaink az őszinteség kifejezői, míg a magasabb hangjaink inkább a hazugság, bizalmatlanság kifejeződéseként jelennek meg. A középhangsáv megtalálásán túl a hangelőrehozás is fontos, amely rezonanciában gazdagabb, kellemesebb, dúsabb és teltebb hangot eredményez. Ilyenkor a száj- és arcüregi rezonancia fokozásán dolgozunk. A felesleges izomfeszültség megszűntetése ennek elengedhetetlen követelménye.

A kiejtésgyakorlatok az artikuláció javítását, pontosítását célozzák. Artikulációs hibáról akkor beszélünk, hogyha a hangok képzése nem az adott nyelv kiejtési szabályai szerint valósulnak meg. Ennek megszüntetése logopédus szakember feladata. Az artikulációs hibák javítása gyermekkorban általában könnyebb, mert a rosszul képzett hang még kevésbé automatizálódott, mint felnőttkorban. A helyes képzés szerint kialakított hangok spontán beszédbe illesztése is feladat, mely rendszerint sok gyakorlást igényel.

A hangsúly és a hanglejtés a beszédünk zeneiségét adja, nyelvenként nagyon különböző. Segítik a jobb megértést, a lényegkiemelés fontos eszközei. Szinte fel sem tűnik fontosságuk, amikor beszédünk ezen elemeit jól használjuk. Biztosan találkoztunk azonban már hangsúlytalan beszéddel, amely untató benyomást keltett, míg a túlhangsúlyozott beszéd során a lényeg vész el. A hangsúlyozás és hanglejtés nagy jelentőséggel bír, a kimondott szó értelmét pontosíthatjuk, vagy akár meg is változtathatjuk általa. Mindennapjainkban gyakran tesszük
ezt, például ironikus megszólalásainkkor. A hangsúlyozásnak részei a beszéd közben használt szünetek is. A túl hosszú szünetek szétesővé, míg a túl rövidek egybemosódottá, érthetetlenné tehetik beszédünket. A beszéd közbeni szünetek, ha jól vannak elosztva, mondandónk érthetőségét megerősítik, nyomatékosítják.

A beszédritmus szintén a beszédtechnika részét képezi. Jelentőségét általában csak hibás beszédritmussal való találkozáskor érzékeljük. Szélsőséges esetben a ritmus felgyorsulása érthetetlenné teheti a beszédet, míg szétesése megakadásokkal is együtt járhat, mely szintén a megértést nehezíti.

A hangunkat érintő változások – az életkor mentén

A serdülőkorra a mutálás jellemző, amely hangváltást jelent. Ez fiúknál és lányoknál is végbemenő folyamat, a pubertás velejárója, a másodlagos nemi jelleg kifejlődésének része. A mutálás a gyermekhang női és férfihanggá alakulásakor a gége gyors növekedése miatt jön létre. Ez a változás a fiúknál szembetűnőbb, és hosszabb időt vesz igénybe. Az ő hangszalagjaik körülbelül 1 centiméterrel megnyúlnak, míg a lányoké csupán 3-4 milliméterrel lesz nagyobb. A hangmagasság megváltozásán túl a pubertás elején a hang általában gyenge és fátyolos, valamint a hangszalagok rezgése is kicsúszik a személy befolyása alól. Ebben az időszakban a beszédhang és az énekhang különbözőképpen változik. Mivel az énekhang változása hosszabb időt vesz igénybe, ezért javasolt néhány hónapig az énektanulás elkerülése, szüneteltetése, azért, hogy a hangszalagok túlerőltetését elkerüljük. Amennyiben túl korán vagy későn kezdődik meg a mutálás, illetve annak ideje két évnél is tovább tart, érdemes szakemberhez – foniáterhez – fordulni.

Az életkor előrehaladtával a nők és a férfiak hangja is változáson megy át, mind a beszédhang, mind pedig az énekhang tekintetében. A nők beszédhangja többnyire mélyülni szokott, míg a férfiaké általában magasabb lesz. Mindez nem meglepő, hiszen a hormonális változásokon túl a hangképző szervek, valamint azok idegrendszeri eredetű irányítási folyamatai is öregedésen mennek keresztül, melyhez hozzájárulhatnak időskori hallásproblémák, aminek következtében szintén megváltozhat az idős emberek hanghasználata. Az életkor előrehaladtával bekövetkező változások okozta nehézségeket azonban preventív jelleggel csökkenthetjük. Nagyon sokat számít, ha használjuk a hangunkat idősebb korunkban is. A beszélgetések, felolvasások és az éneklés a legjobb tréning erre. A kialakuló hanghasználatunkat érintő változást logopédiai terápiával is megsegíthetjük, a légzés, a hang és a koordináció hármasának komplex gyakorlataival sokat javíthatunk hangunk állapotán, mindennapjainkat segítő technikákat tanulhatunk. A logopédiai terápián túl az orvostudomány területéről is egyre inkább elérhetővé válnak olyan eszközök, illetve beavatkozások, melyek az öregedési folyamatból fakadó változásokon hatékonyan segítenek.

A hangképzés zavarai

A hangképzési zavarokat diszfóniának hívjuk, amely kialakulhat önmagában több okból kifolyólag is, vagy társulhat más kialakuló betegséghez – ez esetben annak másodlagos tüneteként jelentkezik –, valamint megjelenhet sérülés következményeként is. Mindezek mellett előfordulhatnak átmeneti zavarok is a hangképzés során, melyek például stresszhelyzethez kötődnek. Ennek hátterében állhat az idegrendszeri szabályozás zavara, a tüdő, a légcső megbetegedése, a gége, a garat, a száj- és az orrüreg betegsége és rendellenessége, valamint pszichés ok is. Mivel a kialakuló diszfónia okai sokfélék lehetnek, minden esetben alapos, széleskörű diagnosztizálást igényel. Legjobb, ha foniáterhez vagy fül-orr-gégészhez és logopédushoz, szükség esetén pedig pszichológushoz fordulunk panaszainkkal. A terápiás megsegítés több módszerrel is történhet, amelyet a diagnózist követően választ ki a szakember, az adott probléma alapján. Napjainkra elterjedtek a gyógyszeres, sebészi, pszichológiai és logopédiai terápiák is.

A diszfónia minden fajtáját – októl függetlenül – összeköti a fő tünet, mely a hangfunkció terhelhetőségének csökkenése. A diszfónia jeleként jelenhet meg a rekedtség, a mélyebb hangszín, a fátyolos, erőtlen hang, az éneklés nehezítettsége, vagy ezen tünetek délutánra, illetve nagyobb terheléskor való fokozódása.

A logopédia ellátási területéhez gyakran nem szervi, hanem az idegrendszer irányításának zavara következtében kialakuló diszfóniával küzdők kerülnek közel, melynek több fajtáját is megkülönböztetjük.

Diszfónia kialakulhat túlterhelés következtében, amely általában izomfájdalom kíséretében jelentkezik, ilyenkor a hangterápia az izomtónus visszarendeződésében nyújt segítséget. Természetesen, ha a túlterheltség következményeként jelentkező tünet csak nagyon ritkán jelentkezik, és egy napon belül magától rendeződik, nincs szükség szakember segítségére.

Helytelen szokás következményeként is kialakulhat diszfónia, mint például a hosszan tartó, saját, normál hangunk felett szóló beszéd következményeként. Az izomcsoportok állandó feszültsége okozza ilyenkor a hangképzési zavart, amely állandósult állapottá válik. Amennyiben ez az állapot hosszan fennmarad, szervi elváltozást is okozhat a hangszalagoknál – hangszalagcsomók jelenhetnek meg.
A diszfónia kialakulhat alkathoz kapcsolódóan is, elsősorban akkor, hogyha az egyén hangterhelési alkatából adódó képessége és az elvárt hanghasználati igény eltérő – mint például akkor, hogyha egy halk hangú személytől az állandó kiabálás és nagy tereket betöltő beszéd az elvárás.

A hirtelen jött, az egyént sokként érő stressz, vagy leterheltség is okozhat diszfóniát, amely szélsőséges esetben akár teljes némuláshoz is vezethet.

A diszfónia kialakulhat hibás idegi visszajelzés (például csökkent hallás) következményeként is, amikor a személy máshogy észleli saját hangját. Ez abban az esetben is előfordulhat, hogyha az állapot csak átmeneti – például hosszantartó gyulladásos állapot során. Ilyenkor mielőbb célszerű megszűntetni a hibás hangképzést.
A fentebb említett, idegrendszer irányításának zavara következtében kialakuló diszfónia típusok rendszerint jól reagálnak a pszichológiai- és logopédiai terápiára, mivel hátterében e két területet szorosan érintő zavarok állnak.

Mit tehetünk a hangunkért?

Mint azt testünk egészségéért is oly gyakran megtesszük, fontos, hogy megfigyeljük, ismerjük a hangunkat és annak állapotát, hogy észrevegyük, ha elfárad vagy megváltozik. Amennyiben változás áll elő, érdemes szakemberhez fordulni.

A hangképzési zavar kialakulását sok esetben kellő odafigyeléssel és törődéssel megelőzhetjük. Ehhez azonban tisztábban kell lennünk azzal, hogy az életmódunkhoz illeszkedve milyen tényezőket érdemes figyelembe vennünk. A szakemberek a hangképzési zavarra hajlamosító tényezők között tartják számon a stresszt, a hanghigiéné hiányát – dohányzás, kávé-, alkohol- és kevés folyadékfogyasztás –, a refluxot, a fokozott hangi igénybevételt, és a magas zajterheltségű környezetet is.

A hangunk számára nagy megterhelést jelentő – például hosszan tartó vagy hangos beszéd – használat előtt érdemes sok folyadékot, lehetőleg vizet fogyasztani és bemelegíteni, azt követően pedig néhány óráig pihentetni is a hangunkat. A torkunk megfelelő nedvessége nem csak nagyobb megterhelésekkor, hanem mindig nagyon fontos. A száraz torkúaknak több problémájuk lehet a hangadással, így nekik kifejezetten fontos hangjuk védelme érdekében a napi többszöri és megfelelő mennyiségű vízfogyasztás.

A jó beszédtechnika elsajátítása is fontos, hiszen segítségével sok esetlegesen kialakuló hangképzési zavart megelőzhetünk. Mivel hangunk kifejez minket, a vele való foglalkozás, annak munkálása személyiségünkre is hatással van.

Összegzés

Tudni azt, hogy hogyan működnek hangképző szerveink, milyen elemekből áll össze beszédünk összessége, tudatosságra sarkallhat minket hanghasználatunkat illetően. A hanghigiénére való odafigyelés preventív jelleggel segítheti mindennapjainkat, és hosszabb távon sok kialakuló sérüléstől is megóvhat. Mivel személyiségünk fontos része a hangunk, így annak ápolásával, a beszédtechnikánk javításával, jóval többet teszünk, mint pusztán annak egészségére figyelünk. Testi egészségünk részeként ezentúl ne felejtsünk el törődni a hangunkkal is!

Erhardt Zsófia, logopédus

Forrás:

David Crystal (2003): A nyelv enciklopédiája. Budapest, Osiris Kiadó
Evemarie Haupt (2006): Hangterápia elméletben és gyakorlatban. Budapest, Holnap Kiadó
Hirschberg J., Hacki T., Mészáros K. (szerk.) (2013): Foniátria és társtudományok. ELTE Eötvös Kiadó
Montágh Imre (2006): Tiszta beszéd. Budapest, Holnap Kiadó

kép forrása: CatherynEmily