A DADOGÁSRÓL – Deák Éva

A dadogás a beszéd összerendezettségének a zavara, mely a ritmus és az ütem felbomlásában, valamint a beszéd görcsös szaggatottságában jelentkezik. Ez a meghatározás csak jelenségszinten magyarázza a dadogást, vagyis azt írja le, amit mások kívülállóként észlelnek, nem tér ki arra, hogy vajon mi okozhatja ezen beszédbeli nehézségeket. Kialakulásának okait – a biogén és pszichogén tényezők szerepét- a mai napig vitatják, kutatják.

Fontos kiemelni, hogy 0-4 éves kor között a beszédfolyamatosság eltérései az életkornak megfelelőek, ezt nevezzük élettani dadogásnak. Ennek oka, hogy a gyermek gyorsan szeretné kifejezni élményeit, mondanivalóját, de mindezek közléséhez még nincs elegendő szókincse, még nem tud megfelelő szinten mondatokat alkotni, stb.

Ez persze egy szülőnek ijesztő tud lenni, ennek ellenére az egyik legfontosabb, amit egy szülő ilyenkor tehet, hogy a lehető legtermészetesebben fogadja gyermeke akadozó beszédét. Türelmesnek kell lennie, ne sürgesse, ne szakítsa félbe, mások előtt ne produkáltassa gyermekét!

A legtöbb esetben ez a jelenség olyan gyorsan múlik el, amilyen gyorsan jelentkezett. Az is előfordulhat, hogy egy időre megszűnik, majd ismét visszatér. Ha azonban a dadogás 4 éves kor felett is megmutatkozik, mindenképpen érdemes logopédus és/vagy pszichológus segítségét kérni.

 

4 éves kor felett beszélünk „igazi” dadogásról, ennek egyik legjellemzőbb ismertetőjegye a görcs, mely dadogás során a beszéd folyamatosságát megszakítja. Ennek két fajtája létezik. Lehet, hogy a beszélő nem, vagy csak nehezen tudja elkezdeni beszédét, illetve az is előfordulhat, hogy görcsösen elnyújtja a kezdőhangot. Ez az úgynevezett tónusos görcs.

A klónusos görcs ismertetője, hogy a beszélő leggyakrabban a szavak elején álló hangot, szótagot, ritkább esetben az egész szót ismételgeti. Fontos persze azt is megjegyezni, hogy ez a kétféle görcs a való életben nem különül el egymástól, általában egymást váltva jelentkeznek.

Vannak még egyéb, a beszédben megjelenő tünetek is. Ilyen például a beszéd során észlelhető helytelen, kapkodva történő levegővétel, a kilégzés megzavarása egy hirtelen levegővétellel, valamint a dadogók a rendelkezésükre álló levegőmennyiséget is gyakran nem megfelelően osztják be. A dadogók (elsősorban időnyerés céljából) sokszor használnak töltelékszavakat, például: „na”, „szóval”, „hááát”, „ééés”, „izé”, „tudod”…

Jelentkezhetnek másodlagos/járulékos tünetek, ezek látható vagy hallható reakciók, amik a dadogást kísérik: önkéntelen mozdulatok, céltalan szemmozgások, remegés, tenyérizzadás, elpirulás, stb.

A dadogás tünetei bizonyos helyzetekben csökkennek, vagy akár teljesen eltűnik a görcs jelensége: énekléskor, versmondáskor, színészkedés és bábozás közben, közösen mondott szöveg esetén, idegen nyelven, indulati beszéd közben.

Ilyen helyzetekben általában nincs jelen kommunikációs szándék; a ritmus, ütem, és szöveg kötött; illetve a legfontosabb: az „én” nincs, vagy csak módosítva van jelen.

 

Mindezek után meg kell említenünk a dadogás „kistestvérét”, a hadarást. Ez elsősorban a kifejező beszéd zavara, mely egyaránt érinti a beszéd hangzásbeli és tartalmi jegyeit is. A legjellegzetesebb tünetei, amire a legkönnyebb felfigyelni – az a monotónia és a felgyorsult beszédtempó. Ez utóbbit tekintve érdekesség, hogy a normál beszédtempójú emberekhez képest a hadaró személyek egyáltalán nem osztanak meg több információt egy időegység alatt, ez a gyakori és hosszabb szüneteknek köszönhető.

Az alábbi táblázatban megtekinthető néhány különbség a dadogás és a hadarás között.

 

DADOGÁSHADARÁS
beszédzavar tudatossága

erősen jelen van

többnyire hiányzik

beszédtempó

lassú

gyors

idegen személy előtt a beszéd

rosszabb

jobb

otthoni környezetben a beszéd

jobb

rosszabb

beszédre irányított figyelem

ront a produkción

javítja a beszédet

beszédfejlődés

időben

megkésve fejlődik

 

A terápiás tevékenység nem a dadogást kezeli, hanem a dadogó egyén személyiségét. Így a kezelés dadogó-specifikus, vagyis alapvető fontosságú, hogy a terapeuta megismerje a páciens egyéni, sajátos jellemzőit; továbbá dadogó-centrikus, tehát a terápiát a dadogó személyiségéhez kell alakítani. A terápia során a dadogás tüneteit új, tanított viselkedési módokkal befolyásoljuk, nem pedig a beszédtechnikát fejlesztjük. A mozgásos játékok, a ritmus koordinálást fejlesztő gyakorlatok, a zene, a rajzolás és ábrázolás, a bábozás, a szerepjátékok, a beszéd nélküli játékok, a légzőgyakorlatok mind-mind közvetett módon hatnak a beszédre. Ezekbe a tevékenységekbe a bekapcsolódás önkéntes jellegű, semmi sem kötelező.

Fontos, hogy a terápia során meleg, bizalmat nyújtó légkör alakuljon ki, illetve a rendszeresen ismétlődő játékok a dadogó személyeknek biztonságot, az állandóság érzetét nyújtsák. A kezelés működése érdekében a gyermeket a szülőről le kell választani, csak az első néhány alkalommal lehetnek jelen.

 

 

Felhasznált irodalom:

Lajos P. (2009). Dadogásról mindenkinek. Budapest: Pont Kiadó.